Sziasztok!

Gátizomtorna

A mai bejegyzésemet egy sokadik páciensem ihlette. A probléma amivel hozzám érkezett az a szülés utáni stressz inkontinencia volt, amit szerencsére más elváltozás nem kísért. Elmondása szerint már két fajta intim tornán járt, de egyik sem  bizonyult kellően hatásosnak. Nőgyógyász is megvizsgálta, de egyéb elváltozás nem igazolódott.

A gát vizsgálata, a gátizom erő lemérése után, azt állapítottam meg, hogy a gátmetszés által létrejött heg okozza a fő panaszt. A rugalmatlan és letapadt heg befolyásolja a gátizomzat megfelelő működését.

Innen már egyszerű volt a képlet. A heget kell kezelni,mert a tornát jól végezte, de a heg miatt nem bizonyult kellően hatásosnak a terápia.

Ő csak az egyik eset volt a sok közül. Sajnos többen, úgy kerülnek hozzám, hogy tanulták a gátizomtornát, de semmilyen vagy kevés hatását érzik.

A legtöbb páciensnél, aki már járt intimtornán a közös az volt, hogy mind csoportos tornán vettek részt.

Nem a sokféle gátizomtorna hatékonysága közötti különbségeket szeretném kivesézni, hiszen mindegyik „variáció” egy témára, és, ha a gátizomzat jól működik teljesen elégséges a klasszikus Kegel elsajátítása is, de ha valami miatt nem jól működik (beidegzés, heg probléma) a több órás tanfolyam sem fog segíteni, és az utána következő elszánt hetekig tartó gyakorlás sem fogja meghozni a kellő eredményt.

Tehát a gátizomtorna betanításánál elsődleges szempont a gát és az izomerő teljeskörű felmérése. Igen-igen a legjobb, ha szabaddá tesszük a gát tájékát a vizsgálat idejére vagyis a páciens levetkőzik és úgy vizsgáljuk meg. Természetesen, csak, ha a páciens ehhez hozzájárul. Az én tapasztalatom azt mutatja, hogy ez különösebben nem okoz nehézséget, sőt, azért jönnek hozzám, hogy ellenőrizzem le, hogy valóban jól végzik-e a tornát.

A legjobb, ha egyéni foglalkozás keretein belül elsajátítható gátizomtornán veszünk részt. Egyénre szabottan tudjuk rávezetni a helyes gyakorlatsor elsajátítására a vendéget és így könnyen kiszűrhetőek az esetleges akadályozó tényezők.

Szóval, ha időt akarunk spórolni, nem akarunk felesleges köröket futni, akkor medencefenék rehabilitációra specializálódott gyógytornászt keressünk fel a gátizomtorna betanítására.

Viszont a csoportos gátizom tréningnek is van előnye. A csoport szellemisége, támogató és motiváló funkciója sem elhanyagolható, sokat tud segíteni. Akinek jó a testtudata  és nincsenek  komolyabb tünetei, inkább csak prevenció jelleggel tanulná meg a gátizomtornát, azoknak nyugodt szívvel ajánlom a csoportos formát is.