Sziasztok!
Szülés után hónapokkal is még, úgy nézel ki, mintha még állapotos lennél és a derekad is sokat fáj, akkor el kell gondolkodni azon, hogy vajon a terhesség alatt szétnyílt-e az egyenes hasizmod. Az első terhességem alatt, sajnos ebből is kijutott . Az tűnt fel leginkább, hogy a köldököm nem nyerte vissza az eredeti formáját és a hasam bizonyos helyzetekben, gravitáció hatására szinte csüngött. Természetesen ehhez párosult az egyre gyakoribb derékfájás is.
A szétnyílt hasizom más néven a rectus diastasis tesztelése nagyon egyszerűen végrehajtható: hátonfekvésbne helyezkedjünk el, a két alsó végtagunkat talpra húzzuk, fejünket megemeljük és az egyik kezünk ujjait vízszintesen a köldök magasságában megpróbáljuk besüllyeszetni a hasunkba. Ezt követően végig tapogatjuk a köldök alatti részt és a köldök feletti részt is egészen a szegycsontig. Ha nem sikerül örülünk, viszont, ha igen, akkor rögtön azt is meg tudjuk állapítani, hogy hány ujjnyira vált szét.
Íme egy Youtube-on talált video a teszteléshez:
A kisfiam születése után, nálam szinte teljesen szétnyílt a hasizmom, de speciális gyakorlatokkal sikerült közelíteni a hasizom két részét. Azt tudni kell, hogy, ha egyszer szétnyílik, az már többet nem zárul össze, de helyesen végzett gyakorlatokkal újra össze lehet húzni, ami nem csak esztétikailag hoz eredményt, hanem funkcionálisan is. Hiszen, ha nyitva marad, szövődmények sokaságával nézhetünk szembe az évek előrehaladtával pl. köldöksérv,gátizomzat gyengeség és állandó derékfájás..stb. Szóval irány a legközelebbi gyógytornász, amíg nem jutunk el, addig egy egyszerű gyakorlatot végezzünk, ami csak annyiból áll, hogy a köldökünket állás közben naponta sokszor húzzuk be és aztán lazítsunk. Ez az egyszerű gyakorlat is sokat segít, hogy ismét tónusba kerüljenek az izmok.
A második terhességem alkalmával, már sokkal hamarabb észrevettem, hogy nyílik a hasizmom, ezért megelőzésképpen tapet tettem fel, de az utolsó két hónapban már ez sem ment, mert a tape kikezdte a bőrömet. Ahogy feltettem pár órán belül elkezdett viszketni és bepirosodott alatta a bőröm. Szóval az utolsó két hónapban csak tétlenül néztem, hogyan nyúlik szét a hasam és fordul ki a köldököm. Nos a második gyermekem születése után ismét indulhattam a szétnyílt hasizom elleni harcban, de már sokkal rutinosabban.
Edina
Legutóbbi hozzászólások